2024.04.28.
Balatoni gasztronómia

Balatoni gasztronómia: Mutatjuk, mit nem érdemes kihagyni!

A hosszú hétvégi utazások és a nyaralásra, pihenésre szánt idő nemcsak a strandolással hozható összefüggésbe. Igen, mindannyian szeretünk enni. Ha már elérkezett a fürdőruhás időszak, akkor bizony mindegy, mi kerül az asztalra. Amennyiben korábban nem figyeltél oda a kalóriákra, akkor azért, ha pedig fontosnak tartod egész évben, hogy mit eszel, akkor éppen ezért igazán megengedhetsz magadnak egy kis lazítást. A balatoni gasztronómia legalább olyan sokrétű, mint amilyenek a környék idegenforgalmi adottságai és programkínálata. Strandkaják vs. minőségi éttermek Lángos. Palacsinta. Hekk. A teljesség igénye nélkül azok, amiket mindenki szeret. Igen, néha úszik az olajban a sajtos-tejfölös-fokhagymás, és a hekk sem feltétlenül […]
2024.04.28.
Balaton

5 ok, amiért még mindig szeretjük a Balaton környékét

Tábori élmények, az első szülők nélküli nyaralás, horgászat, kirándulások – Sokáig sorolhatnánk, hogy miért áll közel szinte minden magyar szívéhez a Balaton. A legnagyobb hazai tó, a „magyar tengerként” emlegetett, idegenforgalmi szempontból frekventált terület évek óta nem veszített népszerűségéből. Mit évek!? Évtizedek! Ugyan a turisztikai kínálat és az árak jelentős változáson mentek keresztül, de még mindig elmondhatjuk, hogy a Balaton az ország minden pontján élőnek igazi élményt kínál – tulajdonképpen az év bármely időszakában. 1. Természetjárás A Balaton-felvidék természeti adottságainak köszönhetően a túrázás, a hosszabb kirándulások kedvelői egyaránt megtalálják számításukat a környéken. A szőlőtőkékkel beültetett domboldalak, az erdei, kalandos séták […]
2024.03.05.
Borkultúra és Balaton

Borkultúra és strandolás – Irány a „magyar tenger”!

Bár a strandoláshoz még hűvös az idő, de a változékony hőmérsékletet látva nem kizárt, hogy két hónapon belül már a Balaton partján süttethetjük magunkat. A szállásfoglalás kapcsán már most megéri nézelődni, ugyanis a legjobb lehetőségek gyorsan gazdára találnak. A „magyar tenger” még mindig az egyik legnépszerűbb idegenforgalmi célpont. A turisztikai kínálatot látva, már nem csupán a főszezonnak számító nyári hónapokban keresik sokan térségét, hanem a tavaszi és a kora őszi hónapokban is remek választásnak bizonyul. Ne hagyd ki Lesencefalut sem! A Balaton északi partja nemcsak fürdőhelyeiről ismert, hanem számos programlehetőséget is kínál már a kora tavaszi időszakban is. Elfelejthetjük azt […]
2024.02.28.
Tavaszi Balaton

Fedezd fel a tavaszi Balaton szépségét!

A tél már így is sokkal kegyesebb volt hozzánk, mint azt vártuk. A hőmérséklet messze magasabb az ilyenkor szokásosnál, ez pedig egyre többeket csábít a szabadba. A Balaton máig az egyik leginkább népszerű turisztikai régió, ami tavasszal is megmutatja vonzó arcát. A természet és a víz közelsége hosszú sétákat ígérnek, az északi parton pedig számos túraútvonal, kirándulóhely és programlehetőség várja a kikapcsolódni vágyókat. Irány Lesencefalu! A természet lassan már most ébred, a hóvirágokon túl a hagymás növények is megindultak. Az újjáéledés sajátos illatokkal társul, a napsütés pedig mind többeket csalogat ki a négy fal közül. A tapasztalatok azt mutatják, hogy […]

Kosarad

A kosarad üres

Részösszeg
Ft0.00
0